Hogyan használjuk fel új keletű tudásunkat az agy működéséről?
A tudományos-fantasztikus filmek világa már majdnem elérkezett. Az agykutatásban végbemenő szinte hihetetlen fejlődés olyan lehetőséget teremtett az emberi agy megismerésében, amiről a tudósok és orvosok még egy évtizede sem mertek álmodni vagy akár elképzelni azt. Ugyanakkor felmerül egy igen fontos kérdés: amennyiben akár az új technológiáknak, akár az új gyógyszereknek köszönhetően képesek leszünk mesterségesen megváltoztatni (fokozni vagy éppen kontrollálni) saját agyunk működését, módosul-e ezzel együtt az is, amit most "emberinek" tartunk?
Az Elmék Találkozása - Európai vélemények az agykutatásról elnevezésű program voltaképpen egy egyedülálló kísérlet arra, hogy a nagyközönséget, a laikusokat bevonja a tudomány igazán "húsbavágó" kérdéseinek megvitatásába. Kilenc európai ország állampolgárai mondják el véleményüket arról, hogy mit kezdhetünk, mit kezdjünk az agyműködéséről megszerzett zavarba ejtő mennyiségű új információval. Nemzetközileg elismert szakértőkkel vitatják meg a témával kapcsolatban felmerülő különböző etikai, szociális és jogi kérdéseket. A delegációk résztvevői által kidolgozott, az új technológiákkal, az orvostudománnyal és új technikákkal kapcsolatos végső szándéknyilatkozatot mind országos, mind nemzetközi és európai szinten a törvényalkotók és döntéshozók elé terjesztik.
Ez a website egyrészt információkat szolgáltat a programról, másrészt megkísérli a témával kapcsolatos viták elősegítését.